Szemében ragyog a nyári éjszaka
sorsom és magam látom fényében,
nincs ellene se ember, se törvény
gyönyörbe szédítőn forgó örvény.

Hangjának mámorító zöngéje
dallamára, nyit szívem kapuja.
Lelkem templomában alázat vár:
Isten és Ő itt egymásra talál.

Ékesen szól akkor is, ha néma
távol maradni tőle nem tudok,
hallgatag lennék érte örökre,
halnék ajkán, csókjával temetve

Kedvesem keress,
ha szükséged lenne rám,
kedvesem szeress,
ami történt nem az én hibám,
várnak ránk boldog évek,
jöhetnek még szép napok,
ami volt azt elfeledem,
hisz újra boldog vagyok.

Ha méh leszel,
én virág leszek,
hogy bibémre szállhass,
ha szél leszel,
én ház leszek,
hogy ajtómon ki-be járhass.
Leszek inda, ha fa leszel,
testedet szorosan körülfonom,
leszek hűs víz, ha szomjas leszel,
kiszáradt ajkadat meglocsolom.

Amikor izzó napként elhagyod az eget,
lágy szellő képében én is veled megyek,
ha tűz leszel, én víz akarok lenni,
forró vágyadat lágyan átölelni.

Ha sötét éj leszel, tudd, a Hold én vagyok,
ki szobád ablakába esténként beragyog,
vakító fényükkel kísérnek csillagok,
ágyadnak vendége maradok,
amíg csak akarod.

Mi nagy búja van az Én szívemnek,
elhagyott az Én szerelmem!
Itt hagyott, összetört, kezemet sem fogta,
két barna szemével szívemet mardosta.
Kértem Én kedvesen, haraggal, oly sokszor,
hadd legyek szeretője olykor.
Loptam forró ízes csókot,
akkor erős karjával testéhez húzott.
Oly szorosan ölelt, hogy szétroppant szívem,
azóta csak azt a szájat érzem!
Ég fekete hajával mellkasomba omlott,
fájó búcsút mondott.
Ígértük sokszor vége, hisz csak ennyi történt,
itt álljunk meg végre!
Szenvedtünk, nem bírtuk, oda állt mellém.
Ellopott percek, titkos érintések,
hibák, nemtörődések.
Mily sok fájdalom és bánat,
öröm, boldogság, csak egyszer járhat.
Remény volt jaj de sok,
mit végleg elvettél Tőlem.
Csúnyán váltunk el, ezt Te is tudod, érzed.
A körülmények nem engedték, nem engedték,
hogy végzeted hadd legyek,
pedig karjaidba meghalnék Veled!
Érintetlen tiszta szerelem,
minek emlékét örökre cipeled.
Drága voltál nekem, magányba hagytál,
nem lehetett eggyé, szívünk, lelkünk,
testünk a szerelem mámorán.
Haragszom rád élet,
nem is nézlek,
elfordítom arcom,
hangomat sem hallod,
ne fájjon jobban ha ezt mind látom!
Majd ha gondolsz rám, erősen tedd...
hogy megérezzem szerelmedet!
Mely távolból jön hozzám,
egy érintés amit tőlem kaptál!
Tőlem tanultál!
Vidd magaddal szemem világát,
ahogy én is teszem
a Te barna színű szemed csodáját.
Ne feledd, szeretsz?
Érints meg! ne nézz hátra úgy menj el...
Forró könnyem végigfolyik arcomon,
számhoz érve, sós ízével
csókjaidat újra élem Én.

Oldal: Szerelmes versek
latogassmeg.hupont.hu - © 2008 - 2025 - latogassmeg.hupont.hu

Az, hogy weboldal ingyen annyit jelent, hogy minden ingyenes és korlátlan: weboldal ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat